Három hónap felkészülés után, június másodikán rendeztük meg speedstacks programunk első háziversenyét a kecskeméti Nyíri úti EGYMI-ben. Négy hatfős csapat mérte össze tudását a versenyen, több osztály szurkolt a versenyzőknek. Hatalmas lelkesedés, szurkolás volt végig az eseményen. A gyerekeknek óriási élmény volt minden perc. Fazekasné Kis Ilona és Nagyné Fekete Julianna - a speedstacks program vezetői - munkáját dicséri, hogy remek időket értek el a versenyzők a 3-3-3 formációban. A csapatok ajándékcsomaggal, az első három helyezett értékes díjjal, az összes résztvevő egy- egy tábla csokoládéval is gazdagabb lett az élményen kívül.
Az iskola igazgatónőjének- Homoki Mártának- és a teljes tanári karnak köszönetet mondunk a szervezésben való részvételért, és a programunkhoz való pozitív hozzáállásáért!
Az oklevelek tervezését, elkészítését köszönjük Harsányi Zsuzsannának, aki a verseny lebonyolításában is aktív szerepet vállalt.
Szeptemberben újabb intézményekben kívánunk megjelenni programunkkal, minél több gyermeket bevonva. Terveink közt szerepel egy kecskeméti városi verseny megrendezése is, előre láthatólag december elején.